2015. március 28., szombat

Mandulatorta epres mascarpone krémmel


Hozzávalók a tésztához:
-5 tojásfehérje
-20 dkg kókuszcukor porrá őrölve (porcukor is jó)
-15 dkg őrölt mandulaliszt
- 6 dkg étcsoki apróra vágva

Krém:
- 4 evőkanál mascarpone sajt
-10 dkg porrá őrölt kókuszcukor vagy porcukor
-1 marék eper

A tészta készítése előtt bemelegítettem a sütőt 160 fokra, a fehérjét kemény habbá vertem, óvatosan belekevertem a cukrot, azután a mandulalisztet, majd végül a csokidarabokat. Sütőpapírral kibélelt tortaformába raktam és 180 fokon 20-30 perc alatt megsütöttem. Rácsra fordítottam és hagytam teljesen kihűlni.
A krémhez mindent kimértem egy tálba és jól kikevertem. Nekem folyós lett kissé, mert fagyasztott eperből készítettem, dupla annyi eperrel de így is elfogyott 5 percen belül az egész torta!
Nagyon finom, érdemes elkészíteni!!!


Lencsekrém


Sokszor nem tudjuk mi kerüljön a néha száraz 1-2 napos kenyérre vagy az abonettre. Én ha 2 napos kenyér van otthon, meg szoktam pirítani kicsit és ehhez hasonló krémekkel tálalom. Érdemes kipróbálni, mert nagyon finom!

Egy bögre lencsét beáztattam este, másnap pedig 1 babérlevéllel és sóval felraktam annyi vízben főni, hogy jól ellepje, Amikor megfőtt kihűtöttem, közben 3 tojást megfőztem keményre (15 perc), és nagy lyukú reszelőn lereszeltem, de lehet apró kis kockára is vágni. Ráöntöttem a lencsére, rákanalaztam 4 evőkanál tejfölt, 1 teáskanál mustárt, ha még szükséges akkor sózni kell, őrölt fekete bors is mehet rá, és apróra vágott hagyma is (újhagymával nagyon finom). Finom és egészséges!

Miért együnk lencsét?
-erősíti az immunrendszert
-egy maréknyi lencse fedezi a szervezet napi folsav szükségletét
-vasat, cinket, kalciumot és magnéziumot tartalmaz
-magas az antioxidáns tartalma
-könnyen emészthető
-glikémiás indexe alacsony
-rendszeres fogyasztás megóvhat egyes betegségektől

2015. március 15., vasárnap

Öntött túrós süti


Hozzávalók:
6 tojás sárgája
20 dkg cukor
1 dl olaj
1,5 dl tej
16 dkg Glutenix Alfamix
1 cs. sütőpor
csipet só

Krém:
50 dkg túró
5 evőkanál rizsdara
10 dkg cukor
csipet só
2 cs. vaníliás cukor
reszelt citromhéj
6 tojás fehérje

A sütőt előmelegítettem 160 fokra. A tésztához a sárgáját jól kikeverem a cukorral, hozzáadtam az olajat és  tejet, majd ezzel is jól kikevertem. A liszthez hozzákevertem a sütőport és a sót, majd kanalanként hozzákevertem a többihez. A tészta felét sütőpapírral kibélelt tepsibe öntöttem és 10 percig sütöttem.
A krémhez a tojás fehérjét kemény habbá vertem, a többi hozzávalót pedig egy másik tálba kikevertem. Végül óvatosan összekevertem a kettőt és a félig megsült tésztára öntöttem, ezután pedig ráöntöttem a maradék tésztát. 160 fokos sütőben sütöttem, egészen addig, amíg a sütőtűn nem maradt tészta. Körülbelül 30-40 perc alatt sült meg.
A tetejét porcukorral megszórtam és tálaltam.